Contactus Nominalis

időszakosan megjelenő

online tudományos folyóirat

Üzemeltető:

Contactus Nominalis tudományos folyóirat

Főszerkesztő:

Dr. Palotay Alfréd

Kapcsolat: [email protected]

HU ISSN 3003 - 9819

2023/ I.

***

A tanulmány a Dictamen Civilis Művészetelméleti és Kultúratudományi Intézet finanszírozási keretében, az Igazságügyi Minisztérium megrendelésére készült. Projektszám/ V-272111-IM/2020-23

Maróti Gábor

  Az egyházjogban megjelenő, vallásszabadságot és más alapvető  krisztushívői jogokat érintő tartalmi jogosultságok a vonatkozó sarkalatos törvény[1] szövegében

A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény (Ehtv.) már a bevezető szövegében is figyelemre méltó módon elismeri a vallási közösségek szerepét és tevékenységét: „A Magyarországon működő vallási közösségek a társadalom kiemelkedő fontosságú értékhordozó és közösségteremtő tényezői, amelyek hitéleti tevékenységük mellett, nevelési, oktatási, felsőoktatási, egészségügyi, karitatív, szociális, család-, gyermek- és ifjúságvédelmi, valamint kulturális, környezetvédelmi, sport- és más tevékenységükkel, valamint a nemzeti tudat ápolásával is jelentős szerepet töltenek be az ország és a nemzet életében. Magyarország elismeri és támogatja a külhoni magyar közösségek életében meghatározó szerepet játszó vallási közösségek tevékenységét is.”, a megfelelő hatálykijelölő metódus alkalmazásával. A bemutatott tevékenységi körök (hitélet, nevelés, oktatás, felsőoktatás, egészségügy, karitatív szolgálat, szociális tevékenység, család-gyermek és ifjúságvédelem, kultúra, sport, környezetvédelem és a nemzeti tudat ápolása) nem preferencia sorrendet alkotnak, hanem valamennyi kijelölt részterület egyenértékű módon köthető az egyházak működéséhez.[2]

A törvény az állam és az egyház kapcsolatát kívánja szabályozni. Ennek a társadalomelméleti kerete általánosságban a mások vallásszabadsághoz fűződő jogainak tiszteletben tartása, valamint a lelkiismereti és vallásszabadság érvényre juttatása annak érdekében, hogy az egyházak önálló működése biztosított legyen. Az emberi jogokkal foglalkozó nemzetközi joganyagra való hivatkozás egyértelművé teszi, hogy az állam a vallásszabadságra vonatkozó szabályozási igényét a legmagasabb színvonalon kívánja érvényesíteni. A törvény szövegében kifejeződik a törvényhozó szándékát meghatározó alaptényező: az Alaptörvényben szétválasztott modell tiszteletben tartása mellett az állam elismeri, hogy az egyházzal történő együttműködés a felek számára kölcsönösen előnyös. A szöveg megerősíti, hogy a törvényhozó továbbra is elismeri és tiszteletben tartja azokat a megállapodásokat, amelyeket korábban az egyházakkal kötött, „külön is elismerve Magyarország történelmében és kultúrájában folyamatosan meghatározó jelentőséggel bíró egyházak kiemelkedő szerepét”.

A lelkiismereti és vallásszabadság joga magában foglalja a vallás vagy más meggyőződés szabad megválasztását vagy megváltoztatását és azt a szabadságot, hogy vallását vagy más meggyőződését mindenki vallásos cselekmények, szertartások végzése útján vagy egyéb módon, akár egyénileg, akár közösségben, nyilvánosan vagy a magánéletben kinyilvánítsa vagy kinyilvánítását mellőzze, gyakorolja vagy tanítsa.[3] A szöveg leszögezi, hogy a vallásszabadság úgy illet meg minden embert, hogy nem köthető jogi formához (1.§). A  lelkiismeret és vallásszabadság jogát az általános kiterjesztésen túl, a törvény külön is vonatkoztatja a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény szerinti jogviszonyban, valamint a honvédek jogállásáról szóló törvény szerinti jogviszonyban állókra[4] és kitér arra a tényre is, hogy a kiskorú gyermek vallásos neveléséről való döntésre a szülők jogosultak.

Korunk tömegtájékoztatási és médiakultúrájával összefüggésben figyelemre méltó kitétele a törvénynek az az alapszempont, mely szerint a lelkiismereti és vallásszabadság tematikája, a jogérvényesüléssel összhangban „kommunikációs eszköz útján is kifejezésre juttatható” (4.§). Ezt a szempontot az állami finanszírozásból működtetett médiaszolgáltató és tartalomgyártó alrendszerek maradéktalanul érvényesítik a rádiós és televíziós műsorokban (a lakosság létszám arányában, valamennyi egyház tevékenységéről, életéről, beruházásairól fejlesztéseiről, ünnepeiről és egyéb alkalmairól szóló beszámolókban).

A törvény a vallási közösség meghatározásánál két szempont érvényesülését nevezi meg feltételként: 1) természetes személyek olyan közösségének kell lennie, amelyet vallásgyakorlás céljából hoztak létre és 2) elsősorban vallási tevékenységet végez. Ez a megelőző definíciós kitétel nem az egyházfogalmat kívánja jogdogmatikai szinten körülhatárolni, hanem átfogó módon a vallási közösség tipológiáját rögzíti. Ez a közösségtípus működhet jogi személyiség nélkül és jogi személyiséggel is.[5]

A törvény egészen pontosan megfogalmazza a vallási tevékenység tartalmi tényezőit: „világnézethez kapcsolódó tevékenységet folytat, amely természetfelettire irányul, rendszerbe foglalt hitelvekkel rendelkezik, tanai a valóság egészére vonatkoznak, valamint sajátos magatartáskövetelményekkel az emberi személyiség egészét átfogja”[6] Ezek közül a meghatározó tartalmi elvek közül az egyes vallási közösségek más-más szempontérvényesítési sorrendben csatolnak műveleti hangsúlyokat a hitéleti és közfeladat ellátásra irányuló tevékenységük során, ezért a keretekre, saját szabályzatra és szervezeti formára vonatkozó autonómia garanciaelvét a vallási tevékenység meghatározását megelőzően rögzíti a törvényhozó.[7] A vallási közösség nemcsak vallási tevékenységet folytathat, de abban az esetben, ha az nem vallási tevékenység, akkor a törvény nem is ismeri el annak (pl. az oktatás vagy az egészségügy területén végzett feladatellátás nem vallási tevékenység). A vallási közösség vallási tevékenységének egyetlen törvényben meghatározott korlátozó kritériuma az, hogy kizárólag olyan tevékenység gyakorolható, amely az Alaptörvénnyel nem ellentétes, jogszabályba nem ütközik, és nem sérti más közösségek jogait és szabadságát[8] (természetesen ez más vallási közösségre is értendő).