Contactus Nominalis

időszakosan megjelenő

online tudományos folyóirat

Üzemeltető:

Contactus Nominalis tudományos folyóirat

Főszerkesztő:

Dr. Palotay Alfréd

Kapcsolat: [email protected]

HU ISSN 3003 - 9819

2024/ I.

***

A tanulmány a Dictamen Civilis Művészetelméleti és Kultúratudományi Intézet finanszírozási keretében, az Igazságügyi Minisztérium megrendelésére készült. Projektszám/ V-272111-IM/2020-23

Maróti Gábor

A katolikus kánonjog mint belső felekezeti jog érvényesülése az össztársadalmi fórumokon és intézményközi helyzetekben 

Az állam és az egyház közötti viszony harmonizálásában, a modell kialakításában az EU nem rendelkezik hatáskörrel, és nem kívánja megváltoztatni az egyházak történelmileg kialakult státuszát[1], ezért az egyház jogi személyisége és az abból keletkező jogosultságokra vonatkozó normatív környezet kialakítása az állam saját joga.[2] A Magyarországon jelenleg érvényes jogi környezet nem korlátozza a vallási szempontú elköteleződés külső megnyilvánulásait, tehát az egyház tagja megjelenítheti külsején (öltözködés, szimbolikus kiegészítők, csador, kereszt, turbán, szerzetesi habitus, reverenda, kendő /hidzsáb/, burka, nikáb,[3] abaja, dzsilbáb stb.) a meggyőződésére vonatkozó jelképeket, vallási közössége saját belső felekezeti jogának megfelelően.[4] A közintézményekben, állami oktatási intézményekben, közhivatalokban és a hivatalviselők tevékenysége során azonban a „fogadó közeg” megítélése alapján lehetséges vagy mellőzendő a vallási meggyőződés szóbeli kinyilvánítása. Az egyház tagjának nem kötelessége a „térítés” az egyházi közösségen kívül (amennyiben ezt egy vallási közösség a tagja számára szankcionált módon előírja, az állam vonatkozó normatív rendjének megfelelően jogosult ennek a végrehajtására, a fogadó közeg zavarása nélkül).[5]

Az európai állam-egyházi viszony modelljeiben általában az államhatalom végrehajtó alrendszere (államigazgatási fórum) adja meg a vallási közösség (egyház) sajátos jogi státuszának elismerését, vagy az erre vonatkozó egyéb jogosultságok kinyilvánítását. A magyar szabályozás (bírósági nyilvántartásba vétel) egyházak jogi személyiségére vonatkozó gyakorlata egyedi.[6] Az „egyház” alapítására vonatkozó alkotmányjogi szabályozás (1993) az állam hatáskörébe utalja a jogi feltételek kialakítását, („Az állam – amíg ezzel a vallásszabadságot, s ezen belül az együttes vallásgyakorlás jogát nem sérti – belátása szerint határozhatja meg az „egyház” alapításának feltételeit.”)[7] azonban a vallásgyakorlat szabadságát ez a szervezeti megjelölés nem befolyásolhatja (a nem egyházként nyilvántartott vallási közösség nem kerül joghátrányba a vallásgyakorlást illetően). Az állami szabályozás a belső felekezeti jog normatív rendjére bízza, hogy az egyházak önálló képviseleti joggal rendelkező szervezeti egységeit milyen feltételekkel hozza létre.[8] Ebben a keretben a belső felekezeti jog (egyházjog, egyház szabályzata, kánonjog) hatályában (és szövegében) azonossá válik az állami szabályozással. A nyilvántartásba vételt követően az egyház jelzi a bíróság számára a vezető nevének változását, azonban a belső, önálló képviseleti joggal rendelkező egység vezetőinek elmozdítása esetén nincs ilyen bejelentési gyakorlat. Az egyház keretében működő, jogi személyiséget nyert szervezet („az egyház vallásos célra létesülő önálló szervezetei”) az 1996-ban keletkezett állami szabályozás értelmében szintén a bírósági nyilvántartásba vétellel válnak jogi személyekké; ilyenkor az egyház szervei a saját belső joguknak megfelelően rendelkeznek a kizárólagos döntéssel (az egyházi jogi személyiség kérdésében) és amennyiben az egyház visszavonja az adott egyházi szervre vonatkozó, nyilvántartásba vételkor adott nyilatkozatát, a jogi személyiség megszűnik.

A közösségi vallásgyakorláshoz nem szükséges az egyházként történő nyilvántartásba vétel, ezért a társadalmi önszerveződés keretében létrejövő vallási egyesületek, csoportok, akár tartoznak akár nem tartoznak egyházhoz, a vallási tevékenységüket az általuk kívánt módon, bejegyzés nélkül is elvégezhetik (ezt csak a közrend, az általános közjó és más személyek hasonló jogai korlátozhatják). A civil egyesületek működéséhez és jogi lehetőségeihez hasonlítható az egyházi nyilvántartásba vétel, azonban az egyesületi jogon létrejövő (megalapított) csoportosulásokhoz képest az egyházak többletjogosultságot is kapnak a vonatkozó törvények értelmében.

Az egyházi státusz többletjogosultságai a vallásszabadság alapjogához kötődnek, ezért azokra a működési részterületekre vonatkoznak, amelyek általában az egyház műveleti portfoliójához tartoznak, tevékenységük és teljesítményük érdekében; tekintettel az általuk ellátott közfeladatok jelentőségére. Ezek az egyházi státuszhoz az állam által biztosított többlet jogosultságok a következők:

1. Autonómia. A szétválasztás elvén az állam és az egyház között nem alárendelődés, hanem mellérendelt viszony van, azonban az egyház belső jogi fórumán intézett ügyek nem peresíthetőek bíróságokon. Megfelelő indítvány esetén a bíróság legfeljebb törölheti az egyházat a nyilvántartásból, de belső viszonyaiba még perindítási szándék (eljárás) esetén sem hozhat ítéletet.[9] 2. Azonos mértékű közszolgálati finanszírozás az állami vagy más fenntartású intézményekkel. 3. Fakultatív vallási tanítás (hitoktatás) joga az állami és önkormányzati közoktatási intézményekben. 4. Felsőoktatási intézményekben történő hitéleti képzés. Ezt az állam elismeri, de a MAB ennek tartalmát nem vizsgálja, a hittudományi felsőoktatásra is vonatkoznak az oktatói minősítés állami szabályai, de a hitéleti oktatás tartalma autonómiát élvez.[10] 5. A büntetés-végrehajtási és honvédelmi (rendvédelmi stb.) intézményrendszerben a vallási szempontból elkötelezett személyek számára az egyházak  biztosíthatják a szabad vallásgyakorlást.[11] 6. Közszolgáltató tömegtájékoztatási eszközök kuratóriumába történő delegálás joga. Ezt a lelkiismeretről és vallásszabadságról szóló törvény (1990) kihirdetése után 6 évvel foglalták csak törvénybe.[12] 7. A gyülekezési jog hatálya alóli kivétel. Amennyiben az egyház a saját területén tart olyan részvételi létszámú rendezvényt, amelyet a gyülekezési jogra vonatkozó törvény alapján be kellene jelenteni, vagy engedélyhez lenne kötött; nincs szükség sem bejelentésre, sem engedélyre.[13] 8. Törvényben meghatározott költségvetési támogatás az egyház tulajdonában lévő műemléki védettséget élvező és már tárgyi, művészeti értékek fenntartása és megőrzése érdekében. 9. A személyi jövedelemadó meghatározott hányadának (1%) címzettje lehet, amennyiben az adózó erről nyilatkozik. (1996 óta [1996. évi CXXVI tv]). 10. az Egyházi személyek különleges jogállása (egyházi munkaviszony) a munkajogi és társadalombiztosítási jogosultságok függvényében.[14] 11. A hivatását gyakorló lelkész honvédelmi mentességei és jogosultságai. 12. Az egyházi levéltárban elhelyezhető az egyházi közoktatási intézmények dokumentum (közokirat) állománya, valamint a területért illetékes miniszter engedélyével, a székesegyházi, káptalani, egyházi kincstárakhoz, gyűjteményekhez kötődő hiteleshelyi vagy más okirattár állami levéltárba helyezhető át. 13. A személyi adatnyilvántartás (pl. anyakönyvek) esetén az egyház személyi adatkezelése nem tartozik az adatvédelmi biztos által vezetett adatnyilvántartási kötelezettség hatálya alá. 14. Gyógyszertár létesítése (1994-től válik ez lehetővé az egyházak számára, az eredeti szabályozás értelmében az illetékes miniszter összesen 10 ilyen gyógyszertár működtetését engedélyezhette egyházak számára.)[15] 15. Termőföldre vonatkozó tulajdonjog szerzési lehetőség ajándékozás, öröklés vagy más (gondozási vagy tartási) szerződés kedvezményezettjeként, egyházi jogi személyként. Más jogi személyiségi típusokhoz tartozó szervezetek nem rendelkeznek ezzel a joggal. 16. Szabálysértési védelem.[16]

A többlet jogosultságoktól elkülönítve érdemes tárgyalni a lelkészi titoktartás védelmére irányuló jogi biztosítékokat. Az egyházak saját, belső felekezeti joga[17] egybehangzóan kötelezi a vallási közösség vezetőit a lelkészi beszélgetések és az egyéni bűnbevallás során keletkezett valamennyi információra vonatkozó teljes titoktartásra. A magyar eljárásjog az 1990-ben keletkezett vallásszabadságot szabályozó törvény hatályba lépése előtt is lehetővé tette a tanúvallomás megtagadását azok számára akik „hivatásuknál fogva titoktartásra kötelezettek”[18] vagy aki „foglalkozásánál vagy közmegbízatásánál fogva titoktartásra kötelezett”[19] Az eljárásba idézett lelkész köteles megjelenni és az ő feladata jelezni a tanúskodás megtagadását. Büntető eljárás esetén a bíróság kompetenciájához tartozik annak eldöntése, hogy erre hivatkozva megtagadható-e a vallomás a lelkész részéről. Azokban az esetekben, amikor a bűncseleményre vonatkozó információ birtokában a házastárs és a hozzátartozók kivételével mindenki számára büntetendő a feljelentés elmulasztása (pl. terrorcselekmény, állam elleni cselekmény vagy előkészülete, államtitoksértés), az egyház lelkésze megtartja a titkot és abban az esetben sem szegi meg a saját belső egyházi jogban előírt kötelezettségét, ha az elkövető ez alól megpróbálná felmenteni.