Contactus Nominalis
***
Ferdinand Igor
The Emergence of Worship and Religion in the Neolithic
Period: Direct and Indirect Evidence from Moẓa
Evidence of worship and religion in the form of architectural remains is rather scanty before the shift in human behavior, from hunter-gatherers to sedentary communities, and the emergence of permanent settlements. Communal and ritual structures first appeared in the Natufian culture (12,500–9400 BCE) and expanded during the Neolithic period (9400– 5300 BCE), alongside the treatment of burials linked to ritual related to ancestor worship. The excavations at Motza’s Final PPNB (7100–6700 BCE) layer exposed many nonresidential structures, some presumably used for worship and ritual. Some burials, including the one interpreted here as a shaman burial, included objects of symbolic importance. Cultic structures continued to exist and became more prominent in the LPN (5600–5300 BCE). Architecture and material culture suggest that the non-residential buildings at Motza were designed for community rituals during the PPNB and PN. Interestingly, most of these structures relate to perennial water sources, perhaps indicating their importance in ritual ceremonies.
While worship relates to religious beliefs, rituals may be interpreted in a broader manner, as practices linked to belief systems that are concerned with other realms of social life, a repetition of inherited customs (Fogelin 2007). Sometimes, the examination of archaeological remains enables us to reconstruct religious ceremonial practices and ritual events, although this needs to be undertaken carefully, as not all ritual places and remains are direct evidence of worship. Therefore, it is necessary to base arguments on cross-contextual analyses of archaeological and anthropological datasets (Swenson 2015). In this manner, Dr. Hamoudi Khalaily, Israel Antiquities Authority; Anna Eirikh-Rose, Israel Antiquities Authority; Dr. Ianir Milevski, Israel Antiquities Authority and National Scientific and Technical Research Council, Argentina. 1 2 Hamoudi Khalaily, Anna Eirikh-Rose and Ianir Milevski archaeological data opens a door to the study of worship and ritual in the sense of Mithen’s (1998) “archaeology of mind” (see below). Prior to the late Epi-Paleolithic (12,500–10,000 BCE), evidence of ritual activity based on architecture and material culture is rather scanty in the Southern Levant. Even when finds seem to indicate cultic activities, it is often difficult to determine their function and meaning (Henry 1989; Goring-Morris and Belfer-Cohen 1997). Nonetheless, a transformation was noticed in the Natufian culture, when human societies shifted their way of life, turning from hunter-gatherers to settled agropastoral communities (Valla 1988; 1995; Bar-Yosef and Valla 1991; Bar-Yosef 1998). The Natufian culture (12,500–9500 BCE) displays a clear tendency toward sedentism, as evidenced by the establishment of the earliest domestic structures (Perrot and Ladiray 1988; Bar-Yosef and Belfer-Cohen 1989; Edwards 1991; 2013; Bar-Yosef and Valla 1998; 2013; Delage 2004; Weinstein-Evron, Kaufman and Yeshurun 2012). At the same time, social interactions involved increasingly larger groups, as may be deduced from the size of the sites in the Mediterranean woodlands (Byrd 1989; Belfer-Cohen and Bar-Yosef 2000). This is followed by the emergence of communal structures, such as House 131 at ‘Enan (Eynan; Valla 1991; Bocquentin 2003; Bocquentin, Cabellos and Samuelian 2013) and Plots XXF and XXH in Wadi Hammeh 27 (Edwards 1991; 2013). Evidence of worship was also noted in burials, as, for example, in the decoration of skulls and burial kits. The Neolithic period (9400–5300 BCE) marks a fundamental turning point in human history, both in the Pre-Pottery (PPN) and Pottery Neolithic (PN) phases (Khalaily 2009). It is during this period that the sedentary way of life spread out extensively (Bar-Yosef 1981; 2001; Bar-Yosef and Belfer-Cohen 1991), culminating in the establishment of megasites (Rollefson 1998; Kujit and Goring-Morris 2002; Gebel 2004). This process was complemented by remarkable socioeconomic developments––including the beginning of domestication of plants and animals––which were made possible through several new innovations, reflected in the rich material culture and monumental architecture.
***
Vékás Nóra
A Mozai ásatások és rétegfeltárások
2019 novembere és 2020 augusztusa között a régi 1-es főút (A-8613 számú engedély; térképszám: 215655 – 815/633204 – 276) keleti és nyugati irányú sávjában mentőfeltárást végeztek . Az Izraeli Régiségügyi Hatóság megbízásából és a Netivei Israel National Transport Infrastructure Company által finanszírozott feltárást U. 'Ad és A. Eirikh-Rose irányította, R. Abu-Halaf, N. Sanduka és T. Harpak (adminisztráció), K. Arbel, DA Sarduyev, Z. D. Petermant-Lips, közreműködésével. Levy, R. Avner, R. Ben-Chelouche, Y. Zelinger és Y. Hai (területi felügyelet), B. Touri és D. Yeger (előzetes ellenőrzések), S. Terem, I. Taxel, D. Sandhaus és R. Lupu (fazekasság), J. Bukengoltz (kerámia helyreállítása), és H. Gorglansson, és N. Ashkenazi (kovakő- és kőleletek), I. Ktalav és L. Perry-Gal (archeozoológia), Y. Nagar és M. Anton (fizikai antropológia), Y. Ascher, Y. Raskin és Y. Maor (analitikai laboratórium), E. Marco, I. Litvak, J. Shmidov, M. Kahanyev, J. Shmidov, M. Kahanyev A. Wiegmann (földmérés, rajzolás és fotogrammetria), A. Peretz és S. Halevy (terepi és légi fényképezés), S. Gendler, Y. Drey, K. Arviv és R. Kool (fémészlelés), Y. Milevski (őstörténet és kőleletek), M., Diab, G. Kahu (konzerválás), M., Diaab, G. M. Cohen és K. Skrebets (mozaikkonzerváció), S. Levinboim (freskókonzerváció), N. Davidov (mozaikfotózás) és N. Shalev és RS Heksher (útmutató). További segítséget nyújtottak H. Kahalaily, J. Vardi, J. Seligman, Z. Greenhut, D. Ein-Mor, M. Hagbi, A. Landes-Nagar, G. Litani, M. Chernin, A. Karasik, A. Reznitsky, I. Braha, A. Re'em and the Jerusalem District Administration and the Jerusalem Megaijects and the O.-Barazil Administration and M.-Barazil.
Az ásatást a közelmúltban végzett kiterjedt feltárásoktól északra (a hátteret és a hivatkozásokat lásd Greenhut és de-Groot 2009; Khalaily és Vardi 2019 ; Khalaily et al. 2020) végezték 400 méteren a régi 1-es főút mentén, egy új hídfektetés és autópálya miatt. Nyolc területen mintegy 290 négyzetet tártak fel (E, E1, E2, F, G, G1, G2, G3; 1. ábra), feltárva a neolitikum, a kalkolit, a középső bronz, a római, a bizánci, az oszmán és a brit mandátum időszakának településmaradványait. Steril talajt sehol nem értek el, bár helyenként a felszín alá 5 m-re is eljutott a feltárás. A rétegszámozás a korábbi kiterjedt ásatások során a rétegszámozás szerint történt.
***
Rohonyi Alexa
A Mozai ásatások és rétegfeltárások
A fazekasság előtti neolitikum B időszak, késői szakasz (2. réteg)
Az E1 területen egy, a természetes domboldallal szemben álló nagy épület maradványait tárták fel (2. ábra), amelyben két építési fázist azonosítottak: egy téglalap alakú (kb. 4,0 × 4,5 m) építményt, amelynek bejárata északnyugati felőli felőli irányban látható, a korai fázishoz rendelték; a későbbi szakaszban az építményt dél felé bővítették (kb. 4 × 7 m), északon pedig egy félkör alakú tornácot alakítottak ki, amelyhez egy folyosó vezetett. Az épület használaton kívül helyezése után egy kerek temetkezési gödröt ástak a maradványaiba, amelyben egy elsődleges temetkezés került elő (3. kép), hat személyt egymásra fektettek, majd földdel borítottak. Az E2 területen egy felhalmozást tártak fel ebből az időszakból származó leletekkel. A G2 területen falmaradványok és lakottsági szint kerültek feltárásra (nem ásták ki). A G3 területen a széles falak (több mint 1 m), amelyek T alakban kapcsolódnak össze, úgy tűnik, egy nagy és masszív épület részét képezték (több mint 3,8 × 4,0 m). A maradványokat borító halmazokban gazdag leletegyüttes került elő, köztük egy négy kőbalta tárháza is.
A korai kerámia neolitikum időszaka (3. réteg) . Az E2 területen egy falat találtak, amelyet a kora kalkolit időszakból származó kör alakú installáció vágott le (4. réteg, lent). A fal melletti kitöltés gazdag volt leletekben, köztük iszaptégla-anyagban (4. kép). A G3 területen egy vékony, korabeli leletanyagban gazdag réteg került elő. Úgy tűnik, hogy a 2. réteg (fent) épülete a 3. rétegben is használatban volt, déli részén válaszfallal. A kerámia és kovakő összlelet előzetes vizsgálata a réteget a lódi kultúrához rendeli (Jerikó IX.).
***
Hódos Lóránt
A Mozai ásatások és rétegfeltárások
A korai kalkolit időszak (pre-Ghassul; Stratum 4)
Az E1 területen két építési fázist azonosítottak. A korai fázishoz egy tágas, egyszobás házat (kb. 2 × 4 m; 2. ábra) és egy döngölt földpadlót rendeltek; a két sarokban elhelyezett lapos kövek valószínűleg pilléralapként szolgáltak. A késői fázishoz egy kis kövekből álló kövezet maradványait, egy lapos kövekkel burkolt kör alakú installációt és egy nagy kövekből épített harang alakú földalatti installációt rendeltek hozzá. Az E2 területen egy hatalmas, keleti bejáratú, széles házat találtak, melynek falai (max. szélessége 1 m; 5. ábra) nagy, kimunkált kövekből épültek; az épület a feltárási határokon kívülre esik. Három építési fázist határoztak meg. A korai szakaszban egy hatalmas épület épült, az északkeleti sarokban jól megtervezett nyílással, amelyet pilaszterek szegélyeztek. Az épületen belül, a bejárattal szemben, két sorban pilléralap volt. A bejáraton kívül kőburkolat volt, nagy lapjait íves falakra fektették, egyfajta ovális pódiumot alkotva. A keleti épület mellett egy félkör alakú installációt ástak ki (átm. kb. 1,5 m). A középső szakaszban az eredeti bejáratot eltorlaszolták, és ugyanannak a falnak a déli részén újat építettek. Az új bejárattól északra a fal mellé egy pad került, a bejárattal szemben pedig két pilléralapot helyeztek el. Az épület déli részén egy nagyméretű kőlapokból készült burkolat szegmense került elő. A késői szakaszban láthatóan északi és déli fekvésű helyiségek kerültek az épületbe, megemelték a padlóját, a pillér alapjait válaszfalak váltották fel. Az építmény nyugati falát feltárták. Az épületen belül a gazdag leletanyagban hegedűfigura, fallikus figura, buzogányfej, nagy kerámiakehely és kerámiatál, esetleg lámpa szerepelt. Az épülettől nyugatra egy nagy, üres terület terül el, leletekben, installációkban és gödrökben gazdag foglalkozási szintek. A telepítéseket két fázisra osztották. A korai szakasznak tulajdonítottak két kerek gödröt (átm. kb. 1 m), melyeket a földbe ástak, aljukat kőlemezek borították; az egyik oldala kőbélést őriz (4. kép). A késői szakasznak tulajdonították egy közepes méretű kövekből, esetleg gödörből, kör alakú installációt. Az összes gödör apró kövekkel teli volt, néhányuk megégett. Az építési mód, az építményen belüli és körülötte lévő leletek a középületekre vagy a kultikus épületekre jellemzőek. Az épületben a ghassuli kultúrából is több lelet került elő (5. réteg), így úgy tűnik, hogy ebben az időszakban is használatban volt. Az F területen falmaradványok és felhalmozódások, a G és G1 területen pedig csak felhalmozódások kerültek elő. A G3 területen egy cisztás sírt (6. kép) találtak, amelyet nagy kőlapok borítottak és borítottak; belül egy felnőtt, félmagzati helyzetben lévő egyedet találtak, síráldozatok nélkül.
A középső bronzkor (7. réteg) . Az E1 területen összezúzott kerámiaedényeket és vályogtégla-omlást találtak a falhoz támaszkodó döngölt földpadlón. Az E2 területen téglalap alakú szerkezet (7. kép) maradványait és egy szomszédos foglalkozási szintet találtak in situ kőedényekkel (habarcsokkal) és zúzott edényekkel borítva. Az építményt válaszfal osztja ketté: az északi helyiségben lapos kőpadló és nyugati felőli bejárat található, a déli helyiségben pedig döngölt földpadló található, amelyen in situ zúzott kerámia edények kerültek elő. Az építménytől északkeletre egy kerek siló, kőlapokból épült. Az F területen egy építmény sarka és egy kőpadló volt látható.
***
Szántó Árpád
A Mozai ásatások és rétegfeltárások
A közép- és későrómai korszak (9. és 10. réteg)
Az E területen egy közép-római korból származó gödörsír került elő, attól 5 m-re pedig egy ugyanebből származó vakolt installáció. Az E1 területen a korábbi maradványok fölött két - három mezőfalat és egy-egy kőtömböt, esetleg kerítést találtak. A fal melletti leletek a római korból származnak. Az E2 területen egy kiépített és vakolt vízcsatorna két szakaszát tárták fel. Északi részén és közelében sok agyagpipa töredéket gyűjtöttek össze. A jelek szerint a csatorna a feltárástól nyugatra és délnyugatra eső forrásokból látta el a települést vízzel. Az F területen a korábbi maradványok fölött egy hazai épületegyüttes került elő és két építési fázist azonosítottak. A kőlapokkal burkolt, szobákkal körülvett udvart a korai szakasznak, a közép-római korszaknak tulajdonították (9. réteg). A későbbi szakaszban (10. sz. réteg) az udvart megszüntették, és egy gipszpadlós helyiséget építettek rá. A déli és keleti helyiségekben a javítások megtörténtek és továbbra is használatban voltak. A komplexum északnyugati termébe téglalap alakú, vakolt beépítés került, az északi és nyugati oldalon pedig két - három helyiség került kialakításra.
A G területen (9. réteg) egy kelet-nyugati irányú oszlopos utca tárult fel (hossza kb. 90 m, szélessége kb. 7 m;), nyugat felé enyhén lejtve. Az utca tömött krétával és vakolattal volt kikövezve. Az utca déli részén szűk, kövekkel szegélyezett vízelvezető csatornát találtak; padozata részben vakolt, részben kőburkolatú volt. Több, in situ talált mészkő oszloptalp része egy stilobátnak, amely egy oszlopsort hordozott, amely elválasztotta az utcát a járdától (szélessége kb. 2,4 m) északra. Az alapok, valamint néhány közelben található tőkék mind különböznek egymástól, ami arra utal, hogy itt másodlagos használatban voltak. A járdától északra egy sor szoba, esetleg üzletek tárultak fel. Déli faluk mentén a helyiségek vízellátására vakolt csatorna épült, amelyet később a csatorna belsejébe fektetett agyagcső váltott fel. Egy további, az elsővel párhuzamos szobasor 5 méterrel északra került feltárásra .
A 10-es rétegben az utca szélességét csökkentették, szintje megemelkedett, közepén vízelvezető csatornát vágtak, az oszlopok használaton kívül voltak. Az utcától északra lévő oszlopalapokat egy új falba építették be, amely az utcát határolta. Az utca déli oldalán a Stratum 9-től négy-öt szoba és néhány berendezés került kialakításra. A terület nyugati részén a járda fölé vakolt medence került kialakításra.
A G1 körzetben fényűző villát fedeztek fel – egy négyzet alakú perisztíl épületet (kb. 30 × 30 m;) –, amely a közép-római korban épült ( i. e. 2. század első harmadának utolsó harmada – i. e. 2. század első harmadában ), és egészen az i.sz. IV. Mivel az északi szárny a feltárás határain túl is folytatódik, és a keleti és nyugati szárnyak a bizánci korszakban az alapokon megsérültek, a komplexum pontos kiterjedése nem ismert. Legalább négy felhasználási fázist különböztettünk meg (1-4 ) :
(1) A legkorábbi fázishoz (9. réteg; 11. ábra: pirossal) egy udvart (7,2 × 10,5 m) rendeltek, amelyet négy oldalról sztoák vettek körül (kb. 2,5 m szélesség). Az udvaron padlót nem azonosítottak, csak egy világos színű réteget h amra talajréteggel a tetején; kert lehetett. Csatorna vezette le az udvart. Az udvart a sztoáktól stilobát választotta el, amelyből számos mészkő talapzat maradt fenn. Az északi sztóa opusszektilis burkolatot kapott , amelyből csak negatívok maradtak az ágyneműben. A többi sztoa láthatóan mozaik szőnyegekkel volt kikövezve, amelyekből csak az ágynemű maradt meg. Az északi szárny közepén egy helyiséget tártak fel, amelyet vörös, fehér és fekete hatszögmintával díszített mozaik szőnyeggel burkoltak, kettős fekete szegéllyel körbevéve, úgy tűnik, hogy trikliniumként szolgált . A mozaik számos javítást mutat, ami hosszabb használatot jelez. A mozaik nyugati oldala egy téglalap alakú medencére támaszkodik, amelyet négy keskeny lépcsős járat közelített meg nyugat felől. A medence padlózata és oldalainak felső felülete, amely talán padként is szolgálhat, kis fehér csecsebecsékkel volt kirakva . A medencét egy csatornán (17 m hosszú) vezették le, amelyet négyszögletes kőlapok borítottak. A medencétől 5 m-re nyugatra egy vakolatpadló szegmenst találtak, talán egy medence maradványait, amely az E2 területen lévő csatornából érkező vizet tovább szállította a lejtőn (fent) a lépcsős medencéhez. A tricliniumtól keletre egy nagy helyiség tárult fel, melynek falait és padlóját vastag habarcs- és vakolatréteggel, esetleg víztározóval vagy fürdőrésszel vakolták be (lásd alább). A nyugati szárnyon többek között kerek, vakolt gödör kapott helyet, melynek padlójára lépcsők vezettek le, ahol ülepedési üreget figyeltek meg; úgy tűnik, a gödör földalatti ciszternaként szolgált. A déli szárnyban négy-öt szoba tárult fel, amelyek láthatóan a keleti (fent) G területen feltárt utca járdájára nyíltak. A keleti szárnyban talált falnyomok arra utalnak, hogy ebben a fázisban négy szoba volt ezen az oldalon. Körülbelül 1 méterrel a keleti sztóa padlója alatt és az északi szárny keleti oldala alatt egy nagy vízelvezető csatorna nyílt, amely dél felé, az épülettől távolodva folytatódott.
***
Arányi István
A Mozai ásatások és rétegfeltárások – 3. ütem
A harmadik ütemben (10. réteg) a szerkezet jelentős átalakításon esett át: megszüntették a sztoákat, lecsökkentették az udvart, megemelték a szintjét, átépítették a helyiségek falait. Az északi szárnyban a medencék és a színes mozaikkal díszített helyiség továbbra is használatban volt. A keleti szárny külső falát fejlécekbe és hordágyakba fektetett kővesszőkkel újjáépítették. A déli szárny helyiségeinek padlószintjeit megemelték, a mennyezet alátámasztására pilasztereket építettek. A nyugati szárny egyes helyiségeiben válaszfalakat építettek, padlót emeltek. Ennek a szárnynak az északi részén két helyiséget alakítottak ki az előző fázis körgödöre fölé.
(4) A végső fázisban az épület egyes részeit felhagyták, míg másokat iparosítottak. Az északi szárnyban olajprést építettek, amely egy nagy csavarpréságyat és attól keletre a padlóba ágyazott nagy gyűjtőkádat tartalmazott a préselt folyadék összegyűjtésére. Úgy tűnik, hogy a közvetlen nyomású csigaprés a bizánci időszakban is használatban volt. Az északi szárny keleti részén a harmadik ütem vakolata fölé kőpadlót építettek. A keleti és déli sztoákban a harmadik fázisból nyers mozaikpadló került a vakolat padlózatára. A déli szárny helyiségeit körülölelő falat átépítették, közvetlenül a korábbi falak fölé. A faltól és a szobáktól délre az utca túloldalán és a járdán falakat építettek, helyiségeket alakítva ki, amelyek egy részében t abunt találtak. Az épülettől keletre, a Stratum 9 installációi fölött egy nagy, ovális gödröt ástak (kb. 7 × 12 m), amelyet kötőanyag nélkül és padló nélkül béleltek ki mezőkövekkel.
A G2 területen a G területen leírt oszlopsoros utca folytatását (fent) feltártuk, és két fázist azonosítottunk (9. réteg). Az utcától és a járdától északra talált szobákat a korai fázishoz rendelték hozzá. A terület nyugati részén, az utca felett számos freskótöredéket találtak, melyeket a késő római utca ágyazataként használtak. A jelen feltárásban feltárt falak egy régebben feltárt építmény falaihoz ütköznek (Eisenberg 1974); ezekben a falakban is számos freskótöredék került elő (Eisenberg, pers. comm.). Úgy tűnik, hogy ezek a szobák a G területen az utcától északra feltárt helyiségekkel és az Eisenberg által feltárt szobákkal együtt egy olyan építészeti komplexum részét képezik, amely néhány luxusszobát is magában foglal. Egy bizonyos szakaszban újjáépítették az utca északi falát.
A késői szakaszban (10. réteg) az utca felületét megemelték, oszlopokat már nem használtak. A járdára épített, emelős-súlyos típusú olajprést körülvevő falba hat helyben maradt oszlopalapot építettek be. A nyomda bejárata nyugaton volt, alacsonyabban, mint az utca szintje. A présben in situ három nehezéket, két nagy, sima oszlopot és köztük egy beépített és vakolt gyűjtőkádat találtak . Úgy tűnik, hogy az olajprés további 10 méterrel keletre húzódott, ahol egy kádat fedeztek fel, az oldalait vakolták, padlóját pedig mozaikkal burkolták.
***
Pál Roland
A Mozai ásatások és rétegfeltárások
A késő római – kora bizánci időszakok (11. réteg)
A G területen 13 ciszta és gödörsír került elő, amelyek későbbiek a római kori településnél és korábbiak a bizáncinál. A sírok tájolása nem egységes: egyesek kelet-nyugati, mások észak-déli irányban fekszenek. Néhány személyt vízelvezető csatornákba vagy a római település falai mellé temették el, így úgy tűnik, hogy a temetések akkor történtek, amikor ezek a maradványok még láthatók voltak. Az egyik temetkezésben üvegedények, a másikban ékszerek kerültek. Hasonló, ugyanabból az időszakból származó cisztasírokat találtak az előző és a szomszédos feltárás B1 területén
A bizánci időszak (Stratum 12) . Az F területen a római kori épületek fölé három széles és masszív támfalat építettek. A falak közül kettő mellett hatalmas, szürke, betonszerű felületre épített pilasztereket találtak. Délen egy harmadik, az első kettőhöz igazodó pilasztert találtak. A falak és a pilaszterek mezei kövekből épültek, nagyok, részben felöltözve, látszólag másodlagos használatban, kötőanyag nélkül. Az egyik falat zúzott krétapadló támasztotta.
A G területen egy templomot tártak fel, mozaikpadlóval és feliratokkal, amelyeket a korábbi ásatások során részben megtisztítottak (Druks 1965; Eisenberg 1974). A bazilika alaprajzú templom narthexet, hajót, folyosókat és apszist tartalmaz. Színes geometrikus mintákkal díszített mozaik járdák kerültek elő. A templomtól nyugatra szobák és létesítmények voltak, köztük egy nagy kemence vagy t abun. A templomtól délre, attól folyosóval elválasztva, két sor szoba volt, némelyik fehér mozaikkal kirakott, néhány pedig vakolt installációkat tartalmazott. A szobákban két fázist azonosítottak; a későbbi szakaszban megemelték a padlót, és két helyiségben padokkal bővítették a falakat.
A G1 területen egy jó állapotban lévő fazekas kemencékből álló komplexum került elő amelyben három felhasználási fázist azonosítottak. A komplexum egy nagy kemencéből, egy ettől keletre egy kisebből és a köztük lévő kiszolgáló helyiségből áll, amely mindkét kemencét szolgálja ki. A nagy kemence kerek tüzelőkamrája téglalap alakú kőszerkezetbe épült. A két korábbi fázisban a tüzelőnyílás keleti, a kiszolgáló helyiség felőli oldalon volt, az utolsó fázisban azonban átkerült a nyugati oldalra. A kisebb, ovális kemence megőrzi az égetőkamra padlójának egy részét, amely tömíti az égetőkamrát. A kemencék között lépcsősor vezet egy földalatti kiszolgáló helyiségbe. A helyiségben két szemközti nyíláson keresztül, amelyek hamukőből épültek fel, lehetővé tették az éghető anyagok betáplálását a két kemence égetőkamrájába. A kemencéktől keletre és északkeletre, a római kori peristile épület fölött három-négy, különböző méretű, kör alakú medencét ástak fel, némelyik kövekkel kirakva; csatornák és agyagcsövek táplálták a medencék közül kettőt. Úgy tűnik, hogy a medencék a kerámiagyártásban használt agyag levegőmedencéiként szolgáltak. A kemencéktől délre és délkeletre sok kemencehulladékot találtak. A terület északkeleti részén, a 10-es réteg olajprésétől keletre (amely ebben a rétegben is tovább működhetett) egy emelős-csavaros típusú olajprést (10. ábra: narancssárga színben) tártak fel, amelyben két súly in situ őrződött meg , valamint a zúzó- és présberendezés töredékei.
A G2 területen, a késő római utca és olajprés fölött a bizánci időszakban egy komplex borászat és attól délre egy fazekas kemence épült. A pincészet északi része megsemmisült, amikor az utat a brit mandátum alapján építették. Egy taposópadlóból, egy négyzet alakú szűrőgödörből és egy gyűjtőkádból áll. A taposópadló, a gödör és a kád fehér mozaikkal burkolt, oldalukat vöröses hidraulikus vakolattal vakolták. A taposópadló körül két-három további emelet és az alájuk épített két kamra nyomait találták. A kemence égetőkamrája kerek, hasonlóan a G1 területen található nagy kemencéhez (fent).
***
Baranyi Boglárka
A Mozai ásatások és rétegfeltárások
A középkor (13. réteg)
A G területen, a 10. réteg gödörének északi részén (fent) mintegy 20 finoman faragott, díszített, kemény mészkőből készült, kőművesnyomokat viselő építészeti elemet találtak. Méretük és minőségük egyértelművé teszi, hogy középülethez készültek, vagy onnan távolították el, és a keresztes lovagkorból származnak. A templomtól délre található egyik bizánci helyiségben egy mameluk korból származó, kerek mészkemencét találtak. A kemencében és körülötte égett mészkődarabokat találtak.
Az oszmán–brit mandátum időszakai (14. réteg) . Az E területen Qalunya község temetőjének egy részét tárták fel. Körülbelül 140 sír került napvilágra, köztük egy kétkamrás családi sír, több mint 30 egykamrás családi sír és több tucat gödör- és cisztasír. Az összes sír kelet-nyugati tengelyen fekszik. A kétkamrás családi sír egy téglalap alakú, szárazon épített mezőkövekből álló építmény, amely két egyforma, külön bejáratú teret foglal magában, nyugaton pedig egy csontgyűjtő fülkét. Az egykamrás síroknak ovális, kőből épült kamrája van, amelyet kőoromzat vagy kőboltozat fed, esetenként mindkettő; egyes esetekben a csontok összegyűjtésére szolgáló fülkéket is hozzáadtak. Mindkét típusú családi sír bejárata keleten volt rögzítve, két kőlépcsőn lehetett elérni, amelyek a felszínről ereszkednek le. A bejáratokat kőlapok zárták el, amelyeket minden új temetéskor elmozdítottak. A gödör- és cisztermsírokat a földbe ásták. Mindkét típust kőlap borította. Minden típusú sír és sír padlózata burkolatlan maradt. Az elhunytakat kelet-nyugat irányú, fejük nyugat felé, arcuk dél felé, Mekka felé fektették a muszlim hagyományok szerint. A családi sírokból kitűnik, hogy a kamra északi oldala mellé tagolással fektették a legkésőbb eltemetett személyeket, a déli oldalon és a fülkékben pedig a korábbi temetkezések csontjait gyűjtötték össze. A leletek között ép kerámia ibriq kancsók, helyi és import parfümös üvegek, valamint rézből, vasból, üvegből és kőből készült karkötők, ujjgyűrűk, fülbevalók és gyöngyök voltak. A legtöbb lelet a családi sírokból származik. A temető délnyugati része nem sérült, ott három feliratos sírkő maradt fenn. A temető használata a falu elhagyásával 1948-ban megszűnt. Az 1943-ban a temető egy része felett megépült Jeruzsálem-Jafo út szakaszait az E2 és G2 területeken azonosították.
Összegzés
Az ásatások eredményei megerősítik a lelőhelyen végzett korábbi ásatások eredményeit, és azt mutatják, hogy a PPNB-ben egy nagy település létezik, amely a PN-ben csökkent, de a korai kalkolitikumban intenzitással fellendült. Egy IB-telep maradványai is előkerültek. A helyet a közép-római időszakban telepítették át, és úgy tűnik, hogy az Emmausszal (később Colonia néven) kell azonosítani, amelyet Vespasianus alapított, és amelyet az első zsidó lázadás leverése után 800 hadsereg veterán telepített be. Egy korábbi feltárás során felfedezett szigeten (B1 terület; Bar-Nathan et al. 2020:353–356) eltekintve a leglenyűgözőbb építészeti maradványok a G1 területen felfedezett perisztil épület maradványai, amely vagy középület volt, vagy magas rangú személy tulajdonában volt. A település gazdag jellege az oszlopsoros utcában és egyéb épületekben, létesítményekben is megmutatkozik. Részét az i.sz. második század első harmadában elhagyták, talán a Ben-Kusbah (Bar-Kokhba) lázadást követően, de más részei, beleértve a perisztil épületet és az utcát is, módosításokkal az i.sz. IV. századig is használatban voltak. A bizánci korszakban virágzó mezőgazdasági település volt, amelynek középpontjában templom állt, és úgy tűnik, hogy egyúttal a Yafóból Jeruzsálembe vezető úton is szolgált köztes állomásként. A templomtól keletre és nyugatra fazekas kemencék és komplex borászat, míg a településtől nyugatra és délnyugatra széles támfalak és csekély mezőfalak tanúskodnak a lakosság mezőgazdasági tevékenységéről. Az autópálya építésekor megsérültek a római és bizánci maradványok. A Qalunya temetőből gyűjtött adatok megvilágítják a helyi temetkezési szokásokat, amelyeket a fő muszlim temetkezési szertartásokkal kombináltak, információkat adnak a helyi anyagi kultúráról, és lehetővé teszik az összehasonlítást más vidéki helyszínekkel, városi központokkal és a nomádok koncentrációjával.