Contactus Nominalis

időszakosan megjelenő

online tudományos folyóirat

Üzemeltető:

Contactus Nominalis tudományos folyóirat

Főszerkesztő:

Dr. Palotay Alfréd

Kapcsolat: [email protected]

HU ISSN 3003 - 9819

2024/ II.

***

A tanulmány a Dictamen Civilis Művészetelméleti és Kultúratudományi Intézet finanszírozási keretében, az Igazságügyi Minisztérium megrendelésére készült. Projektszám/ V-272111-IM/2020-23

Maróti Gábor 

A Vatikáni Nemzetközi Szerződéssel összefüggő normatív analógiák  a katolikus kánonjog által nem szabályozott magyarországi vallási közösségekkel 

A vallásszabadsággal összefüggésben az állam és a vallások közötti viszony alapkérdései az individuális[1] és kollektív keretben megvalósuló egyenlőség a vallási közösségek tagjai és intézményei között, valamint a vallás szabad megválasztásának joga[2] (ami magában foglalja azt is, hogy a vallási meggyőződésen kívül élő személy vagy csoport, az állam részéről semmiben nem szenvedhet hátrányt[3] sem jogi, sem erkölcsi vonatkozásban). A vallásszabadság alapjogi értelmezése nemcsak az államot kötelezi, hanem a társadalom valamennyi egyéni vagy csoportos résztvevőjét, szervezetét, így az egyházakat is, ezért jogilag és erkölcsileg is természetes igény, hogy a vallásszabadság érvényesülése nemcsak az állam és az egyház között, hanem az egyházak között is érdekközösséget teremt. Az Apostoli Szentszék nemzetközi jogalanyként nem képes képviselni a római katolikus felekezeten kívül más vallási közösségeket (a görög szertartású katolikusok kivételével), ezért a vallásszabadság alapjogi szemléletéből következően az állam jogi kötelezettségként létesített megállapodásokat a katolikus vallási közösség mellett más Magyarországon működő és tevékenykedő egyházakkal is. Az Alaptörvény értelmében mindenki kifejezheti a vallását a kultikus (istentiszteleti) cselekményekkel, vagy bármilyen más módon, tehát alkotmányos jog, hogy bármelyik felekezeti formában és intézményben létrejövő vallásgyakorlást ugyanazok a jogok, kedvezmények, lehetőségek, intézményrendszer támogatási keretek illetik meg. Ennek értelmében a Vatikáni szerződés (3 nemzetközi megállapodás, melyeket módosításaikkal együtt törvényben hirdetett ki és tart hatályban az állam) tartalmi analógiáiként kell tekintenünk a későbbi megállapodásokat más egyházakkal; ami azt jelenti, hogy az elsőként megszületett katolikus megállapodások szükség esetén hermeneutikai keretet nyújthatnak az azokat követő analóg megállapodások értelmezéséhez.[4]

Az 1997. évi CXXIV tv. 3. § a közcélú és hitéleti egyháztámogatással kapcsolatban valamennyi egyház számára lehetővé tette a járadékkonstrukciós lehetőséget, ezért a protestáns egyházakkal, az ortodox rítusúakkal és a zsidó közösségeket képviselő vallási intézményekkel is megállapodásokat kötött az állam. Az első megállapodási periódusban (1998) 5 felekezettel született megállapodás (Református Egyház, Evangélikus Egyház, Szerb Ortodox Egyházmegye, Baptista Egyház, Zsidó Hitközségek Szövetsége).

Valamennyi vallási közösséggel (egyházzal) történő megállapodás legfontosabb tétele az ingatlan igényekről való lemondásból keletkező járadékigény pontosítása. Az egyházak nem igényelték vissza a tőlük államosítással elvett valamennyi ingatlant, csak azokat, amelyekre a vallási vagy közfeladataik ellátása érdekében szükségük volt; a fennmaradó ingatlanvagyon tulajdonrendezése helyett az állam az egyházak intézményrendszerének és belső jogának megfelelő képviseleti szintekre (egyházjogban konkretizált szervezeti egységekre) lebontott, megállapodás keretében szerződött járadékot (költségvetési támogatást) folyósít számukra, az ehhez kapcsolódó törvényi garanciákkal. A polgári jogi normaérvényesülési fórum mellett közjogi téren is megállapodási tartalmak keletkeztek[5] (közoktatási, hitéleti felsőoktatási keretmegállapodások, ingatlan átvételi szerződések, egyházi személyek jövedelempótléka). Általános elvként említhető, hogy az állam valamennyi egyházi megállapodással kapcsolatban elismeri azt, ami a zsidó felekezetű vallási közösséggel kötött megállapodás szövegében olvasható: „(…) önkormányzattal rendelkező jogi személy, amely saját szervezete tekintetében egyházi törvényhozói, végrehajtói és bírói hatalommal rendelkezik.”[6]

A Katolikus egyházon kívüli vallási közösségekkel (egyházakkal) kötött megállapodások nem tartalmaznak semmiféle újdonságot az alkotmányos jogokhoz (az Alaptörvényben lefektetett tartalmi elemekhez valamint a lelkiismereti és vallásszabadságról szóló, 1990-ben megalkotott majd többször módosított törvényhez) képest: rögzítik az ellátandó közfeladatokat, az egyház saját belső jogának kompetenciakereteit és a feladatellátás érdekében folyósítandó állami támogatást feltételeit. A megállapodások nem vethetők alá alkotmányos normakontrollnak, mivel nem minősíthetőek az állami hatalomgyakorlás jogi eszközeinek sem maguk a megállapodások, sem a kihirdető kormányhatározatok. A katolikus féllel történt nemzetközi szerződést rögzítő törvény keretében történt megállapodáshoz képest a többi egyházi megállapodás nem tartalmaz értelmezési záradékot. Mivel az alkotmányos elveknek való legmesszebbmenő megfelelés esetén sem válhatnak a katolikus félen kívüli, más egyházakkal megkötött megállapodások nemzetközi szerződésekké, vagy azzal egyenértékűvé, „(…) csak az állam önkorlátozása lesz az, ami hasonló tiszteletet biztosít e sui generis megállapodásoknak, mint az Apostoli Szentszékkel kötött megállapodásoknak.”[7]