Contactus Nominalis

időszakosan megjelenő

online tudományos folyóirat

Üzemeltető:

Contactus Nominalis tudományos folyóirat

Főszerkesztő:

Dr. Palotay Alfréd

Kapcsolat: [email protected]

HU ISSN 3003 - 9819

2025/ I - BJHF Kutatási program

A tanulmány a Brenner János Hittudományi Főiskola

kutatási szervezetében működő kutatási program keretében jött létre.

Kutatásvezető: Maróti Gábor főiskolai tanár

Reisner Ferenc

Az utolsó magyar királykoronázás

Az utolsó magyar királykoronázásra Ferenc József halála után 1916-ban került sor. A trónt fia Rudolf örökölte volna, de már 1889-ben meghalt fiúutód nélkül. A trónkövetelők sorában Ferenc József testvére Károly Lajos következett. Ő 1896-ban, fia Ferenc Ferdinánd pedig 1914-ben vesztette életét. A Habsburg-Lotharingiai ág következő tagja Ferenc Ferdinánd testvére, Ottó főherceg, aki ekkor már szintén halott volt. A trón várományosa tehát Ottó és Mária Jozefa szász hercegnő házasságából származó egyetlen gyermek Károly lett.[1]

Az elhúzódó háború nagyon megnehezítette a koronázási ünnepségek előkészítését. A program összeállítására kijelölt bizottság 1916. december 4-én tartotta első ülését. A koronázás színhelyéül a budai várat jelölték ki. Az előkészület komoly munkálatokat igényelt. A Mátyás -templom egész világítását felújították. Eltávolították a padokat, és Károly kérésére amfiteátrumszerű emelvényeket készítettek, hogy mindenki jól láthassa az eseményeket. A Szentháromság szobor körül az eskütétel színhelyéül díszes emelvényt készítettek, a Szent György téren pedig megépítették a koronázási dombot. Mindkét téren 4000 ember befogadására alkalmas tribünöket emeltek, így lehetővé vált, hogy a koronázási aktus minden mozzanatát kb. 8000 ember kísérje figyelemmel.

A királyi pár 1916. december 27-én délután érkezett Budapestre vonattal, a Nyugati Pályaudvarra. Fogadására megjelent a m. kir. minisztériumok tagjai, a főváros küldöttei, és a rendőrfőkapitány. Az üdvözlések után hosszú menetben kísérték a királyt az Andrássy úton, a Lánchídon és a Szent György téren át a várpalotába. A Gellérthegyen felállított ágyúk díszsortűzzel köszöntötték a királyi párt.

A királykoronázásnak három fontos mozzanata van, melyek bármelyikének elmaradása érvénytelenné teszi a koronázást: a hírlevél, a koronázási aktus és az eskü.

A hírlevél[2] és az eskü szorosan összefüggenek egymással: mindkettő ünnepélyes fogadalma a királynak, hogy az uralkodói hatalmát az alkotmány szerint fogja gyakorolni. A hírlevél eredetét Szent Istvánig vezetik vissza, de kezdetben csak szokásjogként tartották számon. III. Endre koronázásától már határozott adatok vannak, hogy a király hírlevelet adott, vagyis elfogadta, aláírásával és esküjével megerősítette a rendek által szabott feltételeket.[3] Az 1790-ben megtartott országgyűlésen definiálták a hírlevél jogi természetét: A királyi hírlevél nem egyéb, mint „az uralkodóház átvételekor az alkotmánynak megtartása iránt adandó biztosítás, mely természete és rendeltetésénél fogva az alkotmány biztosításának már a trónörökösödési szerződésben megállapított eszközeit foglalja magában, tehát nem új választási feltételeknek előszabását, melyeknek öröklő országokban helye nem lehet.[4]

Az országgyűlés által összeállított hírlevél és eskü tervezet[5] bemutatása a királynak 27-én délután történt a királyi palotában. A király másnap délben fogadta az országgyűlés tagjait, amikor átadta a hírlevelet Csernoch János[6] hercegprímásnak, aki továbbadta a főrendházi elnökének. A prímás kérésére a király december 30-át jelölte meg a koronázás napjául. December 28-án délután 3 órakor a koronázási jelvényeket és Szent István palástját egy kijelölt bizottság a koronaőrség parancsnokának vezetésével átszállította a király lakosztályába, hogy elvégezzék a szükséges átalakításokat.[7]

December 29-én az országgyűlés kijelölt tagjai összegyűltek a királyi palotában, és köszöntötték a királyi család megjelent tagjait. Ezután az országbíró, a koronaőrök és a kijelölt kísérők a vasládába helyezett koronázási jelvényeket díszes menetben, nyitott kocsin átszállították a Mátyás -templom Loretto kápolnájába. A menet ideje alatt Budapest összes harangja zúgott, és a Gellért-hegyen felállított ágyúk 21-21 lövéssel jelezték a menet indulását és megérkezését. A koronázás napján a király proklamációt intézett népéhez: „Viharos időben lépek őseimnek fennkölt elődöm által teljes fényében Reám hagyott tisztes trónjára. Mindent meg akarok tenni, hogy mielőbb elmúljanak a háború áldozatai és borzalmai; újra meg kívánom szerezni népeimnek a béke áldásait, amint ez fegyvereink becsülete, államaink és hű szövetségeseimnek létérdeke és ellenségeink daca megengedi. Ausztria-Magyarország elpusztíthatatlan életerejébe vetett hittel, népem iránt érzett mélységes szeretettől áthatva állítom életemet és minden erőmet e magasztos feladat szolgálatába.[8]

December 30-án már kora reggel a koronaőrök előkészítették a koronázási jelvényeket a Mátyás-templomban. Az udvari kincstárnok elhozta a palotából a királyné házi koronáját és az ország kardját. A meghívott vendégek eközben elfoglalták a helyüket, a főbejárattól jobbra a képviselőház és a főrendiház, a diplomácia képviselői és a főpapság; balra a törvényhatóság küldöttei és a szentély felé közeledve rang szerint a királyi udvar tagjai következtek. ½ 9-kor megérkezett a hercegprímás a szertartáson segédkező kíséretével együtt, bevonultak és elfoglalták helyüket a szentélyben.

A királyi pár ¾ 9-kor ünnepi kísérettel, hosszú menetben indult el a palotából nyolcfogatú díszkocsin, katonai sorfal között, a koronázótemplomba. A templom bejáratában a hercegprímás fogadta őket, átnyújtotta a szenteltvizet, s megcsókoltatta a keresztet, majd harsona és dobszó mellett a Loretto kápolnához vonultak. A királyné fejére feltették a házi koronát, a koronázási jelvény vivők átvették jelvényeiket[9] és körmenetben vonultak az oltárhoz, ahol a hercegprímás – már miseruhába öltözve – várta őket. A királyi pár elfoglalta helyét az oltárral szemben felállított kettős trónon. A kíséret többi tagja, miután az oltárra helyezték a koronázási jelvényeket, a trón körül helyezkedtek el. A 11 országzászlós a trón mellett jobbról és balról félkörben álltak.

Ezután kezdődött el a koronázási szertartás. A király a két segédkező püspök között kíséretével[10] együtt a főoltárhoz ment, megállt a prímással szemben. A kalocsai érsek a prímáshoz fordult: „Főtisztelendő atya, az anyaszentegyház kívánja, hogy a jelenlevő jeles vitéz a királyi méltóság magaslatára emeltessék.” A prímás ezt válaszolta: „Tudod-e, hogy ő méltó és alkalmas e méltóságra?” – „Igenis tudjuk és hisszük, hogy ő méltó erre, hasznos az egyházra nézve és ezen ország kormányzására.” – Hercegprímás: „Istennek legyen hála.” Ezek után a következő intelmeket intézte a királyhoz: „Minthogy ma kiváló fejedelem, a mi kezeink által, kik az isteni Üdvözítő helyett – bár méltatlanul – eljárunk, a szent kenetet és a királyi jelvényeket felvenni fogod, szükséges hogy téged a nagy felelősségre, mely reád várakozik figyelmeztessünk. Ma a királyi méltóságot veszed fel, és azt a gondot, hogy hű népedet kormányozzad. Az első helyre jutsz a leendő emberek között, mely azonban gonddal, munkával, veszedelmekkel teljes. Vedd figyelembe, hogy minden hatalom Istentől van, aki által a királyok uralkodnak és a törvényhozók igazságos törvényeiket meghozzák. Te is számot fogsz adni Istennek a reád bízott nyájról. Mindenekelőtt légy jámbor; szívvel, lélekkel imádd az Istent; a keresztény katolikus hitet, melyet gyermekkorodtól fogva követtél, mindvégig sértetlenül őrizd meg és az ellenségei ellen oltalmazd meg. Tiszteld az egyház főpapjait és papjait. Az egyház szabadságát őrizd meg. Légy igazságos, mer enélkül semmiféle társadalom sem képes fennmaradni; jutalmazd a jókat, büntesd a bűnösöket. Védd meg az özvegyeket, árvákat, szegényeket és a gyengéket. Mindazok iránt, kik hozzád járulnak, légy kegyes, szelíd, jóságos. Úgy viseld magadat, hogy ne a te javadat keressed, hanem híveidéit, s jutalmadat ne a földön, hanem az égben várjad. Ezt adja meg neked az örök Isten. Ámen.”[11]

A király ezután letérdelt a prímás elé, aki kezébe adta az evangéliumot és elmondta az igazság és béke esküjét. A király ezután az Isten előtti alázat, és Isten törvénye iránti engedelmesség jeléül leborult a lépcsőkre, miközben a püspökök elimádkozták a Mindenszentek litániáját. Közben a koronázó főpap kérte Istent, hogy oltalmazza a királyt. Ezután következett a felkenés szartartása. A prímás szent olajjal megkente a király jobb csuklóját, a könyökét és a vállát. A megkenés után a főkamarás és a főudvarmester a két segítő püspökkel együtt ráadták a királyra Szent István koronázási palástját. Ezután megkezdődött a szentmise. Az „alleluja” után a prímás átnyújtotta az ország kardját a királynak: „Fogadd el a mi méltatlanul felszentelt kezünkből ezen, az oltárról levett kardot, mely Isten rendeléséből az egyház védelmére van rendelve. Övezd fel ágyékodat e karddal, hatalmas úr, és gyakorold általa a méltányosságot, tipord le vele a gonoszságot, védd meg vele híveidet, szórd széjjel az ellenséget, védd meg a gyámoltalanokat, légy győzelmes az erények gyakorlásában is, hogy így üdvözülhess.” Ezután felövezte a karddal a prímás a királyt: „Kösd fel oldaladra kardodat, leghatalmasabb, de gondold meg, hogy a szentek nem karddal, hanem hitükkel győzedelmeskedtek királyságok fölött.”[12] A király három irányba suhintott a karddal, és visszatette hüvelyébe. Ezután következett a korona felhelyezése. A prímás a nádorhelyettessel együtt a király fejére tette a koronát, a prímás közben figyelmeztette a királyt, hogy a korona a szentséget, dicsőséget és hatalmat jelképezi, amelyek által a király főpapokhoz hasonlóvá válik, mert Isten szolgái a lelkeket kormányozzák, a király pedig Isten egyházát a veszedelmektől oltalmazza. Ezután a koronázó főpap átnyújtotta a királynak az országalmát és a jogart. Ezt követte az intronizáció, mikor a koronázó főpapok és a nádorhelyettes a szentély evangélium oldalán felállított királyi trónhoz kísérték a megkoronázott királyt, és a prímás rövid intelmei után, amely így hangzott: „Állj és tartsd meg ezt a helyet, amelyet a mindenható Isten jelölt ki számodra!”, elfoglalta a trónt. A nádorhelyettes ekkor felkiáltott: „Éljen a király!” – a résztvevők erre hármas hangos éljenzéssel köszöntötték a megkoronázott fejedelmet. Üdvlövésre megdördültek a Gellérthegyen felállított ágyúk és megszólalt Budapest összes harangja.

Ezután következett a királyné koronázása. A király és a királyné kíséretükkel együtt a főoltár előtt álló hercegprímáshoz járultak. A király kéréssel fordult a főpaphoz: „Főtisztelendő atya, kérünk, hogy üdvözítőnknek Jézus Krisztusnak dicséretére és dicsőségére az Istentől nekem rendelt hitvestársamat megáldani és a királyi koronával fölékesíteni méltóztassál.”[13]

Ezután a királyné leborult az oltár lépcsőjére, elimádkozták fölötte a Mindenszentek litániáját, majd a királlyal azonos módon megkenték a jobbját olajjal. Ezután következett a koronázási aktus. A kalocsai érsek a királyné fejére helyezte a házikoronát, a prímás és a nádorhelyettes kezébe vette Szent István koronáját és a királyné jobb vállára tették. Ezután a bíboros átnyújtotta a királynénak a jogart és az országalmát, majd a koronázásban segédkező két püspökkel, s a kísérettel a trónhoz kísérték, és a királyné helyet foglalt férje balján. Ezután az evangéliummal folytatódott tovább a szentmise. Az ének és zenekar Liszt Ferenc koronázási miséjével tette ünnepélyesebbé a szertartást. Offertóriumkor a királyi pár az oltárhoz ment, az oltár felső lépcsőjére térdeltek, és a hercegprímás által átnyújtott paténát megcsókolták.

Mise végeztével következett az aranysarkantyús vitézek lovaggá ütése. A király a trónon ülve, kezében az ország kardjával, az eléje járuló kijelölt nemesek vállát megérintette, lovaggá ütötte őket.[14]

Ezután következett a koronázás harmadik lényeges mozzanata, az eskütétel. A templomból előre meghatározott menetben kivonultak a résztvevők a Szentháromság térre. Az emelvényre érve a király kelet felé fordult, jobbját esküre emelte, baljában pedig az eskükeresztet tartva mondta a prímás után az eskü szövegét: „Mi I. Károly Isten kegyelméből Ausztria Császára, Csehország Királya…, Magyarország e néven IV. Apostoli Királya, mint Magyarország s Horvát-, Szlavon- és Dalmátországnak örökös és Apostoli Királya, esküszünk, az élő Istenre, boldogságos Szűz Máriára s az Istennek minden szentjeire, hogy az Isten egyházait Magyarország s Horvát-, Szlavon- és Dalmátország törvényhatóságait, s egyházi és világi minden rendű lakosait jogaikban, kiváltságaikban, szabadságukban, szabadalmaikban, törvényeikben, régi jó és helyben hagyott szokásaikban megtartjuk… megteendjük mindazt, amit ezen országaink közjavára, dicsőségére és öregbítésére igazságosan megtehetünk. Isten minket úgy segéljen, s annak minden szentjei.”[15]

Az eskütétel után előírt rendben átvonultak a Szent György térre, a kardvágás színhelyére. A tér közepén építették meg a koronázási dombot. A koronázó dombnak szimbolikus jelentése van. Földjét azokról a helyekről hordták össze, ahol a magyar történelem kiemelkedő eseményei zajlottak. [16]

IV. Károly az ország vezetőivel együtt, királyi díszben, lóháton érkezett a térre. Miközben az országgyűlési képviselők és a kíséret többi tagja elfoglalták helyüket a domb körül, a király fellovagolt a dombra. Kihúzva kardját egy-egy kardvágást tett a négy égtáj felé. A király ezután visszalovagolt a palotába, ahol a koronázási ünnepség zárlataként következett a koronázási díszebéd és a fogadás, ahol gazdagon megvendégelték és köszöntötték az uralkodó párt, átadták a nemzet áldozatkészségét és hűségét kifejező ajándékokat.